Nyilatkozatom a kilakoltatásra váró család ügyében

A kilakoltatásra váró család ügyében ma megjelent egy cikk, amiben már politikai személy mondja el sajátjaként azt az eddig végzett munkám, amit a családért tettem.

 A cikkben több ferdítés is van, amiben a család barátjaként vagyok feltüntetve. Az anyuka ragaszkodott hozzá, hogy megemlítse a nevem így az volt a kikötésem, hogy lokálpatriótaként szerepelhetek csak a cikkben, aki kizárólag a magyar lakosságért dolgozik.

Az ominózus cikk: 

https://www.boon.hu/nincs-lakas-lesz-lakas-ketsegek-kozott-orlodik-a-miskolci-csalad/4021424?fbclid=IwAR1mBBQjgcI-LV6Q7z6yz3C1TDl3OsQbYMfofYKtK0UIW80Q5I4zfBnaC8A

 Szeretném elkerülni, hogy a nevem összemossák valamilyen párt vagy politikus nevével, aki ráadásul teljesen más oldalon áll, amin én, így a mai nappal tisztelettel befejezettnek tekintem a magam részéről ennek az ügynek a további folytatását.

 A továbbiakban nem kívánok részt venni semmilyen formában ebben az ügyben, mert azt hiszem, hogy maximálisan teljesítettem az ígéretem, amit a család lakáshoz való juttatására ígértem. A nevem tisztaságának megőrzése, és az az eszme, amit képviselek összeegyeztethetetlen azzal, hogy további lépéseket tegyek a már megoldódni látszó ügyben. 

A családnak lakás kell, hogy méltó és emberi körülmények közt nevelhessék fel gyermekeiket, amit remélem, hogy minél hamarább megoldanak az erre való illetékes szervek, és nem politikai célú beavatkozásokra.

Kapcsolódó cikk: 

https://minden-ami-politika6.webnode.hu/utcara-akarnak-tenni-miskolcon-egy-ket-gyerekes-csaladot/?fbclid=IwAR2K1EXNvLLjujxWC2_QiKMkaEcKMV1


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el