1888.12.06. megszületett Szakasits Árpád

Szakasits Árpád hat elemit tudott csak elvégezni. Rákosi Mátyás (Rosenfeld Mátyás) közeli barátja. Szakasits Árpád felesége Grosz Emma, Grosz Lajos és Weisz Fanni lánya. 1965-ig, haláláig az MSZMP Központi Bizottságának tagja. 

A Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság vezetője, 1939-1944 között pedig a Népszava főszerkesztője volt. A háború után államminiszter, majd az elhíresült kékcédulás választási csalás után ő lett 1948-tól a köztársasági elnök. Haláláig tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának.

1927-28-ban a Szociáldemokrata Párt  titkára, 1928-tól 1938-ig a Magyar Építőmunkások Országos Szövetségének elnöke. Szakasits, aki mindig is a kommunistákkal való jó viszony megőrzésére törekedett, 1944 októberében aláírta az SZDP részéről a két munkáspárt együttműködéséről és későbbi egyesüléséről szóló egyezményt.

1948. június 12-14. között megalakult a sztálinista irányvonalat követő  Magyar Dolgozók pártja a valódi marxista párt.

 Ennek elnöke Szakasits Árpád, főtitkára Rákosi Mátyás lett, míg a főtitkárhelyettesi tisztségeken Marosán György, Farkas Mihály és Kádár János osztozott.

1948. augusztus 3-ai hatállyal Szakasitsot választották meg Magyarország következő köztársasági elnökévé. Az új alkotmánynak megfelelően  folytatólagosan  1949. augusztus 23-ától a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke lett egészen 1950. május 9-éig.

1950-ben hivatalban lévő elnökként letartóztatták, s háborús bűntett, kémkedés, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének vádjával életfogytiglani börtönre ítélték. 1956 márciusában szabadult ki, s a desztalinizáció jegyében őt is rehabilitálták. 

Családi kapcsolatok:

Schiffer András LMP-s politikus dédapjaSzakasits Árpád  lánya Szakasits Klára Schiffer nagymamája.

Schiffer András:

Édesanyja Hajnal Anna:

 a Fővárosi Törvényszék bírója, aki megveti és utálja a magyarokat.
Amikor ítéletet hirdet, a törvény nem nagyon érdekli.
A devizahiteles ügyekben mindig úgy döntött, hogy a hiteles fizesse meg a teljes devizatartozást. 

 Édesapja Schiffer Péter:

Gyurcsány jó barátja, aki tízmillió forinttal távozhatott a PSZÁF-es székéből
Egyetért a bankok devizahitel ügyleteivel, amely miatt százezrek kerülnek az utcára.
Egyetért azzal, hogy a bankok több ezermilliárddal rövidítik meg a magyar emberek vagyonát.
"Adós fizess", ez a jelmondata a devizahitelesek ügyében. Az izraelita nép ügyeire koncentrál, mivel ő is izraelita. A magyar népet utálja, megveti. Vizsgabizottsági tag is volt a Fővárosi Törvényszéken. Korábban dolgozott az ügyészségen is, ahol ugyancsak az izraeliták ügyeit segítette. Egyetértett és támogatta a Baumag, Dunaprofit és Pilisinvest befektetési ügyleteket, melyek miatt több ezermilliárd forintot csaltak ki a magyar emberek zsebéből. Egyik testvére az MSZP vezetéséből ismert, Schiffer János az MSZP magyarellenes szárnyának az egyik fő embere. 

A másik testvére Schiffer Pál a filmrendező. 

A harmadik testvére Schiffer Anna. 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el