Kik azok a kriptokommunisták?

Manapság elég sok facebookon megjelenő kommentben tűnik fel a kriptokommunista szóhasználat.

A kriptokommunista olyan titkos kommunista, aki a Magyar Kommunista Párt megbízásából a második világháború után beépült egy-egy másik pártba, önmaga kommunista nézeteit elrejtve és belülről segített szétverni a pártot, hogy a kommunista hatalomátvételt ezzel is előmozdítsa. 

Mindez része volt Rákosi Mátyás hírhedt szalámi-politikájának, vagyis a többi politikai erő fölszeletelésének más pártba beépített emberrel. 

Ez a felszalámizás is ismerősen csenghet igaz? Ma napság is megesik az ilyen.

A mai értelemben tulajdonképpen a kriptokommunista jelzőt  már nem csak a kommunizmust éltetőkre lehet ráragasztani hiszen ilyen emberek megtalálhatóak a Jobboldali nézeteket valló politikai pártok tagjai között is szép számmal.  Többféle indokok alapján vállalhatnak tagokká vagy esetleg alakíthatnak pártokat, mozgalmakat illetve meglévőkbe lépnek be. Előfordulhat, hogy megbízásos alapon jelentős anyagi juttatásért továbbítanak információkat régi pártjuk felé esetenként mások felé is.

Abban is látok alternatívát, hogy a  jelenlegi kormány ötleteként jönnek létre radikális pártok, mozgalmak ezzel teljes kontroll alatt tartva a nemzeti oldalt.

Nem véletlenül írom le most ezeket. Az önkormányzatokban való összefonódások, az egymás melletti szavazásokkor az sem számít ha ellentétes nézeteket vallanak, mert a csúsztatott borítékokért és a különböző kiváltságokért nyalni kell ám, de csontig.

Ha megnézzük ma egyetlen szívét lelkét a nemzetéért tevő kisember sincs vezető pozícióban sehol. 

Az idők során lassan megfakultak a prominens személyek nevei, akik úgy lettek valakik, hogy a szívüket lelküket a nemzetszolgálatában álló kisemberek beálltak mögéjük, így lett táboruk és így lettek a senkikből valakik.

Ezek a többnyire politikussá avanzsált emberek építgetik a karrierjüket, na nem a kisemberekből hiszen azokban nincsen pénz. Szívesen választanak mozgalmaikba, pártjaikba már meglévő képviselőket, akik közül tudok olyat, hogy az anyját is eladná, mert jó pár év alatt összebólogatott vagy 70 milliót ha nem többet. Az illető nem miskolci. De, ahogy mondani szokás " legyen neki Karácsony" Választék van bőven vagy ha úgy tetszik kriptokommunista, mert az, ami a kifelé hamis kommunikáció és hangzatos. Befelé pénz és hatalom, aminek nem, hogy köze nincs a nemzetépítéshez, de köszönő viszonyban sincs azzal.

Nem példálózok pártokkal, vagy mozgalmakkal, nem akarok senkit befolyásolni nézzetek szét mi lett a nemzeti oldalból. 

Ezek után, hogy mondjam, hogy már vagy 100 éve a nemzeti oldalhoz tartozom? Sehogy ! Inkább azt mondom, hogy vannak bajtársaim, barátaim és ismerőseim a nemzeti oldalon, olyanok mint én, akik szívüket lelküket beleteszik a nemzetépítésbe és soha sehol és senkinek nem térdelnek le a pozíció miatt.

Ma már csak visszagondolhatunk a régi radikális időkre, ami már árnyéka sem önmagának.




Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el