A gyermekvállalást és a családok életét segítő nemzeti konzultáció? A kérdéseket tudjuk, de vajon mik azok, amik nem szerepelnek a kommunikációban?

Négy gyerek fölött "valódi főállású anyaként" magasabb állami juttatást lehetne kapni. 

1. Megállapítják például, hogy az Alaptörvény csak annyit határoz meg, hogy "a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni", de ezt sokak szerint ki kellene egészíteni azzal, hogy a "gyermeknek joga van családban, lehetőleg az anya és az apa szerető gondoskodása mellett felnőni." 

Hogy ez a változtatás pontosan milyen célt szolgálna, nem nehéz kitalálni.

2. Felvetik az 5-10 millió forintos, "kamatmentes életkezdési kölcsön" fogalmát, amit a fiatal pároknak lehetne adni, és az elindulásban, az önálló élet elkezdésében segítene, előrébb hozhatná a gyerekvállalás időpontját.

Ez nem a most elérhető csok. Sokkal inkább  arra lehet következtetni, hogy ez inkább a meglévő, illetve már bejelentett támogatások mellett jelenhetne meg.

3. A legalább három gyereket felnevelők életük végéig támogatást kapnának. Négy gyerek fölött "valódi főállású anyaként" magasabb állami juttatást lehetne kapni.

Ez a három gyerekes támogatás már régebben is porondon volt.


4. Előterjesztik azt is, hogy a költségvetést érintő családtámogatásokat kétharmadossá tennék, hogy azokat ne legyen olyan könnyű eltörölni.

Akkor most nézzük a kérdéseket:

 
  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?
  2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni?
  3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez?
  4. Egyetért-e Ön azzal, hogy több gyerek vállalása esetén több támogatást kell adni? Egyetért-e Ön azzal, hogy a legalább három gyereket vállaló édesanyáknak kiemelt támogatást kell adni?
  5. Támogatja-e Ön azt, hogy az állam ismerje el a valódi főállású anyaság intézményét?
  6. Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány támogassa a gyermeküket nevelő nők munkavállalását?
  7. Egyetért-e Ön azzal, hogy a beteg gyermeküket otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak?
  8. Egyetért-e Ön azzal, hogy gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak védenie kell?
  9. Egyetért-e azzal az alapelvvel, miszerint a gyermeknek joga van az apához és az anyához?
  10. Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyermeket nevelő családoknak járó költségvetési támogatások kétharmados védelmet kapjanak?
Igaz, hogy az előzmények ismeretében már teljesen más értelmet nyernek a konzultáció kérdései? 

Ez gyermekvállalást és a családok életét segítő nemzeti konzultáció egyes pontjai véleményem szerint most is azoknak kedvez majd, akik eddig is megkaptak minden olyan támogatást, ami az életkörülményeik és megélhetésük javítására szolgált, és itt ezzel a véleményemmel nem a magyar családokra gondolok.

A 10 tíz kérdés közé ügyesen beszúrt és megfogalmazott kérdések vannak elrejtve. Olvassunk a sorok között.


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el