Az időmúlásra tekintettel enyhítették büntetését a halálos közúti balesetet okozó gázolónak

A férfi  Sajószentpéter irányából Kazincbarcika irányába tartott az autójával a megengedett sebességet túllépve.

Nem adott elsőbbséget a zebrán két gyalogosnak és elütötte őket. A gázoló megállt, majd utasával az úttesten fekvő mozdulatlan testet lehúzták az út szélére és ott magára hagyták. Egy arra közlekedő jármű vezetője mentőt hívott, de a gázoló a mentők kiérkezését nem várta meg. 

Az egyik elütött a helyszínen életét vesztette, a másik gyalogos 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

.l. fokon a bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és két rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 2 év 6 hónap szabadságvesztésre és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. 

.II. fokon büntetését enyhítették, mert a  bíróság úgy vélte, a két sérült ellenére ( egyikük meghalt a helyszínen), hogy a bűncselekmény egy rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának minősül. Erre a körülményre, valamint az időmúlásra tekintettel a büntetést 2 év szabadságvesztésre és 3 év eltiltásra enyhítették.

Vajon az áldozat hozzátartozóinak fájdalmát is lehet figyelembe venni az idő múlásával? Kétlem, mert a vétlen áldozatot már hiába várja haza a családja.

Nem az első és nem is az utolsó eset, hogy a bíróság különböző kreált indokok alapján enyhíti a halált okozó közúti bűncselekmények mértékét. (is) Ennek tanúbizonyságára szolgál többek között a gyulafirátóti motorosok gázolása ügyében hozott vérlázító ítélet is.

Kapcsolódó cikk:

https://minden-ami-politika6.webnode.hu/verlazito-itelet-szuletett-a-gyulafiratoti-motorosok-gazolasa-ugyeben/



Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el